Hiába látott már mindenki számos meggyőző ellenpéldát, a közfelfogásban a (nem állatos) dokumentumfilm továbbra is a VHS-ízű unalom szinonimája, az igazi mozi szegény, fogyatékos rokona. Ez annyira szívós sztereotípia, hogy tudatosabb fejjel is nehéz teljesen elvonatkoztatni tőle, biztos az általános iskolai filmnézős osztályfőnöki órák tehetnek róla, illetve a kultúrantropológus kifejezés elrettentő hangzása.
Attenborough vagy Moore munkássága, és a kommersz, népszerű tudományos ismeretterjesztő csatornák termése természetesen más lapra tartozik, mint a rendes (kultúr)antropológiai, építészeti, művészeti dokumentumfilmek, amik lehetnek bármilyen izgalmasak, szórakoztatók, súlyosak, okosak, szépek, a fesztiválokról jellemzően nem jutnak el a magyar forgalmazásig, legfeljebb valamelyik, leginkább külföldi, (kultúr)tévé éjszakai műsorsávjába.
Legutóbb most vasárnap a mesteri Hippie Masala demonstrálta az univerzális műfaj erényeit a “Csók a sötétben” dokumentumfilm-klubban. Korábban Fecskének hívták az eredeti helyszín után, most új hely, új név, Csóka (csak madár legyen, szóval állatos ez is, hiába, a modern marketing).
Vasárnap esténként, jelenleg épp a Trapéz emeletén, ingyen.
